Nemzet született

KULCSÁR FERENC

Kölcsey Ferenc 1823.január 22-én véglegesítette nemzetünk fohászát, a Himnuszt. „Imáját” e szavakkal kezdte: Isten, áldd meg a magyart. Költőnk eme „ünnepi dalának” megszületése – melynek tanúsága szerint a magyar nép immár megbűnhődte mind a múltat, mind a jövendőt – egyben a magyar nemzet megszületésének a pillanata is. Ezért van, hogy évente január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Sokan talán nem is tudatosítják, hogy a magyarság Európa egyik legrégibb önálló államiságú népe, mint ahogy az sem igazán rögzült tudatunkban, hogy a kultúra életben tartásának legfőbb eszköze a nyelv, következésképp a magyar kultúra évszázadainak tengelyében éppen az írásbeliség, a széles értelemben vett irodalom áll. Az az irodalom, az a nyelv, amelyben a nemzet él. S így, ennélfogva, amely nélkül a nemzet elvész. Miért is? Mert – ahogy Márai Sándor írja-honfoglaló őseink elsősorban nem otthont, nem hazát, hanem a megélhetéshez szükséges legelőt, erdőt és folyót kerestek „a Kárpát szent bércein”. A történelem során e legelőkből, erdőkből és folyókból az írástudók teremtettek igazi, szakrális otthont és hazát. Az írók és költők megtartó és teremtő szavai által nyertek értelmet és tartalmat nemcsak az élelemben bővelkedő legelők, erdők és folyók, nemcsak a századok kiontotta vér, hanem a fölénk boruló csillagos égbolt is, s azon túl és elsősorban maga az emberi lélek. A magyar írók mindig tudták, hogy Európa közepén, a hódító-terjeszkedő népek között a magyarság mindenekelőtt a pergamenre és a szívekbe menekített, az ércnél is maradandóbb nyelv, illetve irodalom karizmájával tarthatja meg „honát a hazában”. „Minden más, minden időben ködös volt, imbolygó, változó: a határok, a népesség. A nyelv megmaradt, mint a gyémánt. És mindig újra kellett köszörülni, hogy szikrát vessen” mondja Márai. A nyelv hiányában „a szellem dadogó nomádjai, állatias csavargók” maradtunk volna, íróink számára az irodalom a századok során egyszerre volt Játék és liturgia, összeesküvés és mesterség, eleusisi szertartás és cinkos vérszerződés”. És mindez a mi emberségünket növelte, a nemzettel egyet jelentő kultúrát: a lakható és megtartó otthont; de azon túl természetesen az európai és az egyetemes humánumot is gazdagította. Pomogáts Bélával együtt mondjuk, hogy a magyarság – a többi nemzethez hasonlóan – azzal tette és teszi a legnagyobb szolgálatot az egyetemes emberi kultúrának, hogy-belekódolva sorsát a kezdetektől mindmáig – létrehozta saját nyelvét, művelődését, szellemét, és ezáltal új értékekkel, hangzatokkal és színekkel erősítette-erősíti azt a sokszínű igazságot és egyetemességet, amelyet az emberiség megalkotott. Éppen ezért az emberi nem semmiképp nem mondhat le azokról az értékekről, amelyekkel a magyarság egészíti ki, teszi gazdagabbá a világkultúrát. Mondani sem kell, hogy mindennek kezdettől fogva szerves része a szlovákiai magyarság, a szlovákiai magyar irodalom és kultúra is a szellemi, irodalmi és lelkinemzeti integráció által. Hiszen a világ különböző országaiban lakó magyarokat a nyelv, az etnikai Összetartozás tudata, a kulturális és történelmi hagyomány, és nem a gazdasági vagy állami élet köti össze.

Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete tegnap adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából. A levelekre, a versre és egy kis borítékban elhelyezett Deák-hajtincsre a francia nagykövetség pincéjében egy páncélszekrényben bukkantak. (MTI-felvétel)