Véget ért az I. Bódvavölgyi művésztelep
Magyarországon is bemutatják az alkotásokat
MARSOVSZKY MIKLÓS
Torna/Kassa. Fiatal képzőművészek kiállításával zárult a Kassa-vidéki járásbeli Torna községben augusztus 12. és 19. között lezajlott I. Bódva-völgyi művésztelep. A Bódva-völgyi Kulturális Központ Kassa Megye Kulturális Intézménye első ízben szervezte meg a művésztelepet, melyen hivatásos és amatőr művészek egyaránt részt vettek. A szlovák kormányhivatal Nemzeti Kisebbségi Főosztályának támogatásával megvalósult művésztelepen naponta 12-15 művész dolgozott a műhelyekben képzőművésztanárok (Fecsó Szilárd és Komjáti Zsolt) vezetésével. A résztvevők többsége képzőművészeti szakirányú egyetemek diákja, kisebb részben amatőr művészek volt. “Számomra fontos volt, hogy az alkotás mellett Tornát és környékét is bemutassuk, ezért is határoztuk meg a tematikát és ezért volt a kiállítás címe Bódva-völgyi balladák. Természetesen ezen belül szabad kezet kaptak a résztvevők, az intermédia, az újművészetek, a videoinstalláció és szobrászati alkotások is megjelentek. Külön öröm volt, hogy a helyiek is pozitívan fogadtak bennünket” nyilatkozott Komjáti Zsolt, a Kassai Márai Sándor Magyar Tannyelvű Gimnázium és Alapiskola pedagógusa. Az egyhetes munka eredményét a tornai Infocentrum épületében lehet megtekinteni szeptember 15-ig. Az alkotásokból készült válogatást később több hazai és magyarországi városban is bemutatják tájékoztatta lapunkat Fecsó Yvett, a Bódva-völgyi Kulturális Központ munkatársa, aki hozzátette, a rendezvényt szeretnék újra megszervezni, és azt is tervezik, hogy több szervezet együttműködésével nemzetközi művésztelepet hoznának létre a régióban.
Najnovšie komentáre